Egy érdekes felismerés, hogy az emberek úgy reagálnak a párkapcsolat által kiváltott stresszhatásokra, ahogyan kisgyermekként viszonyultak szüleikhez. A biztonságosan kötődő emberek például a kapcsolati stressz nyomása alatt is fenntartják önmaguk és mások pozitív értékelését, amivel megvédik magukat számos betegségtől, így például a depressziótól. Önértékelésük szerint magukat szeretetre képesnek és az emberek kezelésében hatékonynak tekintik, partnerüket pedig megbízhatónak érzik. Ezzel szemben a szorongó vagy ambivalens módon kötődő emberek sokat kritizálják önmagukat és kétségbe vonják szeretetképességüket is. Náluk sokkal könnyebben jelennek meg depressziós tünetek. Másként válaszolnak az elkerülő kötődők: számukra olyan fájdalmasak a negatív kapcsolati élmények, hogy inkább megelőzik őket és távol maradnak a meghitt kapcsolattól - ami viszont a párkapcsolati problémák biztos forrása.

Életünk jelentős részét kötődésekben éljük. Az első érintések, később a környezetünk tévesen megítélt reakciói, és a berögzült sémák, melyekhez foggal-körömmel ragaszkodunk, mind meghatározzák jelenlegi kapcsolatainkat. Különös kötődéseink, melyek miatt sokszor nem tudunk továbblépni. A kötődés, mint az ember alapkészsége, nem csak a szeretet és a ragaszkodás formájában értelmezhető. A kötődések egy része velünk született, nagyobb részét viszont tanuljuk. Egy olyan belső állapot, amelynek állandósága és folyamatossága van. Állandó, mert a bennünk élő, de már lezárult kötődéseinkről szól, és folyamatos, mert ezeket visszük tovább, és ezek mentén alakítjuk ki újabb kötődéseinket.

A legelső, anya-gyerek kötődésünk minősége, vagy annak hiánya a legmeghatározóbb, és ez életünk végéig kitart. Az alap kötődésünk minőségét és stabilitását nemcsak gyerek, de felnőttkorban is lehet mérni. A felnőttkori kötődési stílus leginkább a közeli kapcsolatok minőségében mutatkozik meg. Így akinek a legkorábbi kapcsolata nem tudta a biztonság érzetét nyújtani, annak maga a közeli kapcsolat élménye sem lesz feltétlenül pozitív, és felnőttként éppen ezért kerülheti a valódi érzelmekkel átitatott kapcsolatokat.

Ha az anya a mindennapokban megfelelő biztonságot nyújt a gyereknek, felismeri és kielégíti annak szükségleteit, képes megnyugtatni őt, akkor az a gyerek felnőtt korában is biztonságosan kötődő ember lesz. De az az anya, aki gyakran elutasító, érzelmileg instabil, kiszámíthatatlan, nem tudja a gyereket megnyugtatni, az jó eséllyel kötődési nehézségekkel küzdő gyereket fog felnevelni.